5 milliárdért fejlesztik az Electroluxot


Az idén mintegy 5 milliárd forintot költ az Electrolux-csoport beruházásra Magyarországon, ezen belül két új modell gyártását is megalapozza a jászberényi porszívógyárban.

 

Az Electrolux 14 éve gyárt porszívót Magyarországon, s most az egyik új modell gyártását Kínából hozza át Jászberénybe.

A kezdetek óta meghatszorozódott a gyár kapacitása. A gyárban az idén mintegy 2 millió porszívót gyártanak.

Az idén 50 százalékkal többet költenek a gyár fejlesztésére mint tavaly, s éves összevetésben ez lesz az eddigi legnagyobb beruházás-növekedés. Azt azonban nem árulták el, hogy pontosan mekkora összegről van szó.

Míg 2007-ben összesen 6 millió terméket állított elő a cégcsoport Magyarországon, addig az idén ennek csak a 80 százalékát. A gazdasági válság miatt 4.500-ról 4 ezerre csökkent az alkalmazottak éves átlagos létszáma is.  Dolgozókat nem bocsátottak el, de kevesebb szezonális munkást alkalmaznak.

Az Electrolux egy évszázada jelent meg a piacon porszívójával: napjainkban a európai piacon kapható közép- és felsőkategóriás gépek a jászberényi gyárból kerülnek ki, amely a folyamatos beruházásoknak köszönhetően stratégiai gyárrá nőtte ki magát. Itt készülnek a vállalat újrahasznosított műanyagból készült, környezetbarát modelljei is.

Az Electrolux az elmúlt 100 évben világszerte összesen 350 millió porszívót adott el. A cég jelenleg 3 országban és gyárban állít elő porszívókat, Mexikóban, Brazíliában és Magyarországon, míg a porzsákokat Svédországban gyártja.

A jászberényi gyárban 600 főt foglalkoztatnak, ebből mintegy 100 fő kölcsönzött munkaerő. A dolgozók egy hatoda a szellemi állományhoz tartozik. Kezdetben, 14 éve, a gyár 150 alkalmazottat foglalkoztatott.

A Magyarországon gyártott porszívók 99 százalékát exportálják, a belső piacra mindössze a készülékek 1 százaléka kerül. A legjelentősebb felvevőpiac Európa, ide a készülékek 78 százaléka kerül, míg Ázsiába 13 százalékuk.

 

Kulcsszavak: egyéb, electrolux
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Európai Szoftverkészség-fejlesztési Szövetség alakult
A szervezet célja a hatékonyabb és rövidebb oktatási ciklusok kidolgozása az informatika területén.
Háromfelé hajtható telefonon dolgozik egy mobilgyártó
Sőt, azt tervezik, hogy később feltekerhető kijelzőjű mobilt fognak gyártani.
Újabb videojáték készül a Wallace és Gromit, az Elvitte a víz és a Csibefutam alkotóival
Megállapodást kötött a Bandai Namco és az Aardman Animations.
Az új konzolok tönkrevágták az ünnepi videojáték-forgalmat
Hiába fogytak jól a PC-s játékok, a konzolos forgalom visszaesett, mindenki a nextgen gépekre vár.
Baby Yoda, Buzz Lightyear, Minnie egér: okosórát dob piacra a Vodafone és a Disney gyerekeknek
Több ismert Disney-figurát is megjelenít majd a Neo névre keresztelt okosóra, amely jövő év elején jelenik meg a Vodafone európai portfóliójában. A szülők egy dedikált alkalmazáson...

További tech hírek >>